Best of Oszaka - Japanspecialist

Best of Oszaka

22 aug. 2023
Népszerű helyek és a régió rejtett titkai, melyet csak a helyiek ismernek. Oszaka az utazók egyik kedvence, akik a város gasztronómiai kínálatáért lelkesednek. Ám ezeken kívül még rengeteg felfedeznivalót tartogat Japán kulináris fővárosa. Ha érdekel a gasztronómia, a történelem, a kultúra és a modern vibe elegye, Oszakát szeretni fogod.

Oszaka a Kansai régió, vagyis Nyugat-Japán nem hivatalos fővárosa. Közel húszmilliós lakosságával Japán második legnagyobb települése. A várost kevésbé jellemzik a történelmi látnivalók, annál inkább a modern világ, a mindennapos forgatag, a klubok, a bárok, a bevásárlóközpontok és nem utolsósorban az ország minden részéből származó több ezer egyetemista, hiszen Oszaka neves egyetemi város. Itt működik az Osaka Gaidai, az ország leghíresebb idegen nyelvekre szakosodott felsőoktatási intézménye. Igen, bármily hihetetlen, de létezik magyar tanszéke is.

Egy kis történelem

ALT: Száz évvel ezelőtti utcakép Oszakából. A város történelme messze nem annyira izgalmas, mint a szomszédságában lévő Kiotóé, de ha visszaugrunk pár évszázadot, találunk itt is néhány figyelemre méltó eseményt. Az első fővárosnak ugyan Narát szoktuk tekinteni, de korábban léteztek egyéb császári székhelyek is. Mivel a 8. századig, Nara alapításáig majdnem minden császár máshol építette fel a székhelyét, ezért nem beszélhetünk korábban állandó fővárosról. De mi köze van ennek Oszakához?

Már a 3-4. században léteztek a jelenlegi város területén sintó szent helyek, mint például a mai napig működő Sumiyoshi szentély, később pedig felépült a Shitenno buddhista templom is. Ezek köré építette ki székhelyét 645-ben Kotoku császár, és nevezte el városát Naniwa-kyonak. Ennek maradványai – mely néhány feltárt faldarabot tesz ki –, a mai Oszaka közepén találhatóak.

A középkorban Japán fővárosa és császári székhelye Kiotó lett, melynek árnyékában Oszaka kevésbé jelentős településként, elsősorban a halászatból és kereskedelemből élt tovább 1583-ban aztán Toyotomi Hideyoshi hadúr hozzálátott felépíteni az Oszaka-várat. A század végére a várkastély el is készült, és a középkori Japán talán leglátványosabb épülete lett. Hideyoshi azonban hamarosan elhunyt, a vár fiára szállt. 1600 októberében a Toyotomi családhoz hű erők a Tokugawa klántól döntő vereséget szenvedtek a már korábban többször emlegetett sekigaharai csatában, mely megpecsételte a várkastély sorsát is.

Ugyan még szűk másfél évtizedig a vár nem került az ellenség kezére, de az 1614-es az oszakai ostromot már nem élte túl. A Tokugawák fényes győzelmet arattak, és elfoglalták a várat is. 1868-ban aztán a véres polgárháborúban, mikor a császárhoz hű erők az utolsó Tokugawa sógunok megbuktatásával beszüntették a középkori japán politikai rendszert, az ú.n. bakufut, a várkastély a császári haderő birtokába jutott, akik fegyverraktárként kezdték használni. Nem meglepő hát, hogy a második világháború során az amerikai légierő porrá bombázta a várost, melynek során az Oszaka-vár is súlyos sérüléseket szenvedett.

A vár ma régi pompájában csillog, legalábbis kívülről. Odabent modern történelmi múzeumot találunk. Úgy szoktam bemutatni, hogy a jelenlegi Oszaka-vár egy olyan tipikusan középkori japán vár, mely 1997-ben épült.

Kulináris kalandok

Valamikor a 17. század elején a város közepén létrejött a Dotonbori-csatorna. Ma a csatorna két oldala Oszaka egyik legnyüzsgőbb bevásárló negyedét fogalja magába, rengeteg étteremmel. Oszaka a japánok szerint az ország gasztronómiai fővárosa, tehát aki kulináris élvezetekre vágyik, annak itt a helye, Dotonboriban. Az egyik leghíresebb helyi érdekesség a takoyaki, vagyis a rizstésztába sütött apró polipdarabok. Ma már országszerte hozzá lehet jutni, de mégis Oszaka a takoyaki szülővárosa.

Kedvező kiáltások

Egyik kedvenc negyedem Oszakában Umeda. Az itt található Umeda-torony tetejéről szép időben gyönyörű kilátás nyílik a városra. Késő estig fel lehet menni a kilátóba, így különleges élmény onnan élvezni a naplementét, amint a nappali fény lassan aranyszínűvé válik, majd az égbolt elsötétedik - és közben megcsillannak Oszaka esti fényei.

Van még 5 millió évünk...

Bár szervesen nem tartozik Oszaka városához, de itt van Japán második legnagyobb repülőtere, a Kansai International Airport is. A repülőtér 1994-ben nyílt meg egy mesterséges szigeten. Ennek komoly jelentősége lett, ugyanis a mesterséges sziget létrehoztával Oszaka prefektúra már nem Japán legkisebb prefektúrája. Pont annyival nőtt meg a területe, hogy ezt a címet átadhassa Kagawa prefektúrának.

Ugyanakkor máshol nem is nagyon találtak volna helyet egy ekkora beruházásnak. Így nem maradt más, mint felépíteni a repülőteret a tenger közepén, melyet híd köt össze a szárazfölddel. Néhány éve aztán japán tudósok izgatottan jelezték Oszaka város vezetésének, hogy méréseik szerint a sziget a repülőtérrel együtt évről évre süllyed. Az aggodalmas kérdésre, mi szerint mikor várható a sziget eltűnése a tengerben, szemrebbenés nélkül feleltek. Nagyjából 5 millió év múlva. Rendben, kicsit megnyugodhatunk...

Szeretnél ízelítőt Oszaka belvárosából? Esteleg megismernéd Oszaka hagyományos és modern jellegzetességeit egy gyalogtúra alkalmával? Keress minket, hogy segítsünk megtalálni a tökéletesen neked való utazást!

 

 

Tervezd velünk az utazásod!

Lépj kapcsolatba utazási tanácsadóinkkal, akik segítenek megvalósítani álomutazásod.

Online konzultáció
A Fushimi Inari szentély hagyományos, vörösre festett, japán torii-ja, fekete felirattal. Kiotó, Japán.

Ezek az cikkek is érdekelhetnek

Japán téli varázsa
Szerkesztői válogatás

A tavaszi cseresznyevirágzásával hatalmas tömegeket vonzó Japán a téli hónapokban is ugyanannyira, ha nem még varázslatosabb. Számos csodálatos pillanatot élhetünk át, [...]

Sakura

A tavasz Japánban kivételesen szép. Ha ilyenkor utazol, legszebb arcát láthatod.

Japánban garantáltan élvezetes mind a négy évszak. A tavaszi cseresznyevirágzás nagyon népszerű, de a szívünk csücskében az ősz is különleges helyet foglal el. Biztosra [...]