Sakura Extra Plus - Japán körutazás - Japanspecialist

Japanspecialist

Sakura Extra Plus

15 nap (12 éjszaka)


Tapasztalja meg a természet megújulásának csodáit, különleges, 15 napos körutazásunk során Japánban, a cseresznyevirágzás idején

A nagy érdeklődésre tekintettel örömmel készítettük el Önöknek Sakura Extra túránk 2024-es második indulását! Amennyiben az első indulásról lemaradt, most csatlakozhat második Extra körutazásunkhoz, melyet Sakura Extra Plus-nak kereszteltünk el.

Japánba látogatók számára az év egyik legnépszerűbb időszaka a tavasz beköszönte, a természet újjászületése, és az azt szimbolizáló cseresznyevirágzás. Ekkor a cseresznyefák virágba borulásával rózsaszín és fehér színek kavalkádjában pompáznak, az amúgy is nagyon izgalmas városok. Az apró szirmok a folyamatos megújulást, az újjászületést, a természet örök körforgását testesítik meg. Tokió, Kiotó, Nara, Hirosima, és a Fuji-hegy főbb látnivalóiból összeállított körutazásunkat ez a látvány teszi még különlegesebbé, miközben utasaink az ország egyedülálló kultúrájával, természeti szépségeivel, hagyományaival és gasztronómiájával is megismerkedhetnek.

Amitől pedig ez a program az „Extra” jelzőt kiérdemelte: utunk során ellátogatunk egy igazán különleges, spirituális helyszínre is, a szent Koja-hegyre, mely a mai napig a shingon buddhizmus központja. A látogatás élményét tovább fokozandó, egy éjszakát is eltöltünk itt, méghozzá egy hagyományos Buddhista templomszálláson, japán stílusú, tatamis szobákban, ahol bepillantást kaphatunk vendéglátóink mindennapjaiba. Csatlakozhatunk a szerzetesek kora reggeli meditációjához, kipróbálhatjuk az általuk is fogyasztott, többnyire vegetáriánus ételeket egy közös vacsora során, tehetünk egy sétát a misztikus hangulatot sugárzó természeti környezetben, valamint élvezhetjük szállásunk hagyományos japán fürdőjét.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Foglalja le helyét most

Ár személyenként, egyágyas szobában.
2.110.000 Ft
Ár személyenként, kétágyas szobában.
1.840.000 Ft
Ár személyenként, háromágyas szobában.
1.800.000 Ft
Az árak a szoba teljes kihasználtságára vonatkoznak.

Utazási terv

1. nap
Budapest - Dubai

Elutazás a délutáni órákban Budapestről, magyar nyelvű idegenvezető kíséretében az Emirates légitársaság járatán, átszállással Dubaiban.


2.
Dubai - Oszaka - Kiotó

A délutáni órákban érkezünk meg Oszaka Kanszai Nemzetközi Repülőterére, ahonnan privát busszal utazunk tovább a Kiotóban található szállodánkba. Érkezés után a szobák elfoglalása.

Szállás Kiotóban.


3. nap
Kiotó

Reggeli után busszal indulunk Kiotó felfedezésére, melyet az Ezüst Pavilon (Ginkakuji) díszes kertjében kezdünk, majd a Filozófusok ösvénye mentén jutunk el a Nanzenji templomhoz, mely tavasszal kihagyhatatlan látványosság. A program végén transzfer vissza a szállodába. Délután szabadidő áll rendelkezésre Kiotó felfedezésére.

Szállás Kiotóban.


4. nap
Kiotó

Reggeli a szállodában, majd újabb bő fél napos buszos városnézésre indulunk Kiotóban, a szentélyek és gésák városában. Először a Fushimi Inari Taisha főszentélyhez látogatunk el, mely a hegyoldalon kígyózó számtalan vörös shintó-kapuról, azaz toriiról híres. Innen tovább megyünk az ezeregy Kannon szobornak otthont adó Sanjusangendo templomba, majd végezetül teszünk egy sétát a gésák otthonában, a Gion negyedben. Délután némi szabadidő áll rendelkezésre.

Szállás Kiotóban.


5. nap
Kiotó

A reggeli elfogyasztása után, délelőtt ismét egy érdekes városnézésre indulunk Kiotóban, ám ezúttal tömegközlekedéssel. Mai célpontunk az Arashiyama városrész, ahol a Tenryu-ji zen templom és a csodálatos Sagano bambuszerdő található. Délután szabadprogram a város egyénileg történő felfedezésére, majd este egy hagyományos Japán vacsorán veszünk részt egy maiko, azaz gésatanonc bemutatójával egybekötve.

Szállás Kiotóban.


6. nap
Kiotó - Oszaka

A mai nap folyamán majd Kiotóból Oszakába utazunk, de előtte még a reggeli után először busszal folytatjuk a látnivalókban rendkívül gazdag Kiotó felfedezését.

Elsőként a „Tiszta víz” templomát (Kiyomizu-dera) látogatjuk meg, melynek verandájáról páratlan kilátás nyílik a környékre, majd a Nijo kastélyt nézzük meg, mely az egykori sógun rezidenciájaként szolgált. Délután pedig az ősi császárváros legszebb látnivalójaként számontartott Aranytemplomot (Kinkakuji) keressük fel, végezetül pedig az elragadó sziklakertjéről híres Ryoan-ji templomba látogatunk el.

A nap végén elfoglaljuk szobáinkat a következő állomáshelyünkön, Oszakában.

Szállás Oszakában.


7. nap
Oszaka - Nara - Oszaka

Reggeli után egy újabb mozgalmas napnak nézünk elébe, melynek folyamán alkalmunk nyílik felfedezni Oszaka néhány különlegességét, mint például belekóstolhatunk az „ország konyhájába” a Dotonbori városrész utcáin, illetve gyönyörködhetünk a méltóságteljes Oszaka kastélyban és parkjában.

Délután pedig a közeli Narába látogatunk, mely Japán első igazi fővárosa volt. Kirándulásunk során megnézzük a Todai-ji templomot, melyben Nara egyik jelképe, egy hatalmas Buddha-szobor található. A templomhoz vezető úton végig sétálunk a csodálatos Nara Parkon, ahol a város másik fontos jelképeivel, az itt szabadon élő japán szarvasokkal köthetünk közeli ismeretséget. Végül meglátogatjuk az ország egyik legszentebb sintó szentélyét, a Kasuga Taisha nagyszentélyt.

Szállás Oszakában.


8. nap
Oszaka - Koja-hegy

A 8. napra elérkeztünk utazásunk igazi különlegességéhez, és kicsit letérve a megszokott ösvényről, egy rendkívül misztikus és spirituális helyet látogatunk meg. Reggeli után Oszakából busszal jutunk fel a várostól délre található Koja-hegyre, mely a japán singon buddhizmus központjának tekinthető. Az itt található hatalmas templom- és kolostor-együttes közel 1100 éves múltra tekint vissza.

Látogatásunk során lehetőségünk nyílik megtapasztalni az itt élő szerzetesek mindennapjait, mivel magunk is egy buddhista templomszálláson töltjük a nap hátralévő részét és az éjszakát. Ehhez a különleges élményhez hozzá tartoznak a hagyományos japán stílusú, tatamis szobák, a szállásunk természetes, melegvizes forrás által táplált japán fürdője, és a környékre jellemző vegetáriánus fogásokból összeállított vacsora.

Szállás a Koja-hegyen.


9. nap
Koja-hegy - Oszaka

A korai ébresztő után, aki kedvet érez, részt vehet a szerzetesek számára kötelező reggeli meditáción és a napindító szertartásokon, majd a reggelit és némi szabadidőt követően busszal utazunk vissza Oszakába.

Megérkezésünk után egy rövid városnézésre indulunk, melynek során felkeressük az Umeda Sky Building felhőkarcoló kilátóját, ahonnan élvezhetjük a város elénk táruló lélegzetelállító panorámáját. Ezt követően szabadidő áll rendelkezésre Oszakában.

Szállás Oszakában.


10. nap
Oszaka - Hirosima

A szállodában elfogyasztott reggeli után a Shin Osaka vasútállomásról szuperexpressz vonattal (sinkanszennel) utazunk tovább Hirosimába. Az érkezést követően gyalogos városnézés során meglátogatjuk a Béke Emlékparkot és Emlékmúzeumot, valamint az 1945-ös atomtámadás után egyedüliként megmaradt épületet, a Hiroshima Dómot.

Délután komppal jutunk át az ország három legszebb helyeinek egyikeként számontartott Miyajima-szigetre, ahol megnézzük a híres Itsukushima szentélyt, mely a hozzá tartozó „úszó” torii kapuval Japán egyik legnépszerűbb látnivalója. A nap végén elfoglaljuk szállásunkat Hirosimában.

Szállás Hirosimában.


11. nap
Hirosima - Hakone

Reggeli a szállodában Hirosimában, majd a szuperexpressz vonattal utazunk, a helyiek által is közkedvelt kirándulóhelyre Hakoneba.

A délután folyamán érkezünk meg következő szálláshelyünkre, mely egy hagyományos japán fogadóban (rjokan) lesz. Itt még közelebb kerülhetünk a japán fürdő kultúrához, és szállásunk saját gyógyfürdőjében pihenhetjük ki az utazás fáradalmait. A fürdőzés után együtt elköltjük tradicionális, japán vacsoránkat, majd gyékényszőnyeggel, azaz tatamival borított szobában töltjük az éjszakát.

Szállás Hakoneban.


12. nap
Hakone - Fuji-hegy - Tokió

Japán reggelink elfogyasztása után busszal indulunk a Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park felfedezésére. Kirándulásunk során felkeresünk néhány olyan helyszínt, ahonnan jó idő esetén alkalmunk nyílik gyönyörködni, a szent Fuji-hegyre nyíló panorámában. A napot egy hajóúttal kezdjük a hegy lábánál elterülő Ashi tavon, majd kabinos felvonóval látogatunk fel egy közeli hegycsúcsra.

Ezután az innen északra fekvő Chureito Pagodához megyünk, ahonnan tiszta időben gyönyörű fotókat készíthetünk a Fuji vulkáni kúpjáról. A program végeztével busszal utazunk tovább az ország fővárosába, Tokióba.

Szállás Tokióban.


13. nap
Tokió

Reggeli a hotelben, majd a nap folyamán megismerkedünk a világ egyik legnagyobb metropoliszának, Tokiónak, az elsőre bonyolultnak tűnő, de rendkívül jól szervezett tömegközlekedésével.

Első úticélunk a TV-ből és a filmvászonról jól ismert kereszteződés Shibuyában, majd innen a szomszédos városrészbe, a Tokió üzleti és politikai központjának számító Shinjukuba megyünk. Teszünk egy sétát a város legnagyobb parkjában, az Ueno Parkban, majd délután az egykoron híres szórakozó negyedben, Asakusában barangolunk. Itt megnézzük a Senso-ji-t, Tokió legrégebbi templomát, majd kedvünkre válogathatunk a Nakamise bevásárlóutca boltjainak kínálatából. Végezetül ellátogatunk a Meiji-szentélyhez, majd a szomszédos Harajuku negyed fiatalos Takeshita utcáján teszünk egy sétát.

Szállás Tokióban.


14. nap
Tokió – Kamakura
Reggeli után fél napos buszos kirándulásra indulunk a közeli Kamakurába, a kellemes hangulatú tengerparti kisvárosba, ahol számos buddhista templom és szentély található. Itt csodálhatjuk meg a város jelképévé vált Nagy Buddha szobrot, illetve a Hasedera templomot, mely a 11 arcú Kannon szobornak ad otthont. A program végén teszünk egy megállót Jokohama városában. Ezt követően busszal jutunk vissza Tokióba, ahonnan a késő esti órákban induló repülőjárattal térünk vissza Budapestre.

15. nap
Tokió - Dubai - Budapest

Dubai átszállással érkezés Budapestre a délutáni órákban.


Szállás

Keihan Kyoto Grande, Kiotó

4 éjszaka Nyugati típusú
A központi elhelyezkedésű szálloda, nagyszerű kiindulópont Kiotó szépségeinek felfedezéséhez. Jól felszereltségű, modern berendezésű, ingyen WiFit biztosító szobákkal várja vendégeit.

Resol Trinity, Osaka

3 éjszaka Nyugati típusú
Rendkívül jó elhelyezkedéssel bíró szálloda Oszaka szívében. Kényelmesen berendezett, modern szobákkal, étteremmel, ingyenes WiFivel és számtalan egyéb kényelmi szolgáltatással várja a vendégeit.

Koyasan Fukuchiin, Koya-hegy

1 éjszaka Templom szállás
A Koya-hegy szívében található hagyományos Buddhista templomszállás, saját belső és külső japán fürdővel. A szobák tradícionális berendezésűek: futon ágyakkal, tatamival borított padlóval, közös fürdőszobával.

Mitsui Garden Hirosima, Hiroshima

1 éjszaka Nyugati típusú
A város szívében elhelyezkedő letisztult, modern berendezésű szálloda, számtalan kényelmi szolgáltatással, ingyen WiFivel, sétatávolságra a főbb látnivalóktól.

Hotel Okuyumoto, Hakone

1 éjszaka Rjokan
Csodálatos természeti környezetben, közvetlenül egy hegyi patak mellett elhelyezkedő japán stílusú szálloda. Saját külső és belső japán fürdővel, hagyományos japán konyhával.

Hotel Monterey Ginza , Tokyo

2 éjszaka Nyugati típusú
Egy klasszikus butik stílusú szálloda Ginza szívében. Elhelyezkedése ideális a vásárláshoz, városnézéshez. A szálloda halljának nyugodt belső terébe lépve pedig azonnal elfelejtheti a kinti utcák nyüzsgését.

Repülőjáratok

A körutazás ára a retúr repülőjegyet tartalmazza

Az Ön kényelme rendkívül fontos a számunkra, ezért csak megbízható, menetrendszerinti légitársaságokkal dolgozunk együtt. Ha a Japanspecialist-nél foglal, nem fog diszkont légitársasággal utazni.

Induló járat
Indulási időpont:
2025. ápr. 04.
Indulási repülőtér:
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest
Retúr repülőjárat
Indulási időpont:
2025. ápr. 17.
Indulási repülőtér:
Narita Nemzetközi Repülőtér, Tokió
Érkezési dátum:
2025. ápr. 05.
Érkezési repülőtér:
Kanszai Nemzetközi Repülőtér, Oszaka
Érkezési dátum:
2025. ápr. 18.
Érkezési repülőtér:
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest

Mit tartalmaz az ár?

  • Repülőjegyet Budapest-Oszaka, Tokió-Budapest útvonalon Emirates járattal
  • Repülőtéri illetékeket
  • 10 éjszaka szállást középkategóriájú szállodákban, kétágyas, standard szobákban
  • 1 éjszaka templomszállást a Koja-hegyen, hagyományos, japán stílusú szállodában, közös fürdővel és toalettel
  • 1 éjszaka szállást hagyományos japán fogadóban, rjokanban, onszennel
  • Reggelit minden nap, 3 vacsorát (program szerint) Kiotóban, a Koja-hegyen és Hakonéban
  • Transzfereket
  • Vasútjegyeket, tömegközlekedési jegyeket a program szerint
  • Magyar nyelvű idegenvezetést a program teljes időtartama alatt
  • A belépőket a programok során

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Mit nem tartalmaz az ár?

  • Sztornó biztosítást
  • Baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítást
  • A programban nem szereplő étkezéseket
  • Egyágyas felárat (270.000 Ft /fő, társítás kérhető!)

Az alábbi körutazásaink szintén érdekelhetik

Sekaiisan
13 nap (10 éjszaka) Betelt
Fedezze fel Japán páratlan temészeti és kulturális világörökségi helyszíneit, élvezve a kellemes nyáreleji időjárást.
1.540.000 Ft
2024. máj. 30. - jún. 11.
Himawari
11 nap (8 éjszaka) Betelt
Járja be velünk Japánt 11 napos nyári körutazásunk során, megismerve Tokió, Kiotó, Nara, Hakone, Kamakura, és Oszaka kincseit.
1.230.000 Ft
2024. júl. 23. - aug. 02.
Momiji Extra
15 nap (12 éjszaka) Betelt
Páratlan őszi körutazás Japánban, a mohalepte ősi templomoktól és szentélyektől a modern felhőkarcolók világáig.
1.680.000 Ft
2024. nov. 14. - nov. 28.