Szamuráj program Kiotóban

35.100 Ft
személyenként

Egész évben elérhető 2.5 óra Kiindulópont Kiotó

Kirándulás
Autentikus élmények Szakértő idegenvezetők Rugalmas időbeosztás Kiváló ár-érték arány
Személyre szabott útvonalához foglalja be ezt a kirándulást Tervezze meg utazását most
  • Kaland
  • Kultúra
  • Történelem
  • Családi

Áttekintés

Szamuráj program és Kenbu-bemutató a Samurai Kenbu Színházban.

Ismerje meg a szamurájok életét ezen a magával ragadó programon. A túra során megtekintünk egy Kenbu (kardtánc) bemutatót, és megismerhetjük a szamuráj kultúrát, a kardtechnikákat és az etikettet. Emellett lehetőség nyílik arra is, hogy a résztvevők hagyományos szamuráj ruhába öltözzenek, és ezt fényképen is megörökítsék.

Javasolt útvonal

16:00

A résztvevők önállóan érkeznek a Samurai Kenbu Színházhoz.

16:15

A Kenbu mesterek által előadott, színpadi bemutató során a japán kultúráról is sok mindent megtudhatunk.

A szünet alatt érdemes körülnézni az ajándékboltban, illetve lélekben már felkészülni a szamuráj ruhába történő beöltözésre.

17:00

A résztvevők megtanulhatják, hogyan kell úgy forgatni a kardot, mint egy igazi szamuráj, és felpróbálhatnak egy szamuráj ruhát is, amelyben készíthetnek fényképeket.

18:30

A résztvevők önállóan távoznak.

Fontos információk

Mit tartalmaz az ár?

  • Angolul beszélő tolmács
  • Belépődíjak

Mit nem tartalmaz az ár?

  • Résztvevők felvétele, illetve visszaszállítása
  • Ételek és italok

Személyre szabott útvonalához foglalja be ezt a kirándulást

Hiszünk abban, hogy minden japán utazásnak egyedinek és egy életre szóló emlékekkel telinek kell lennie. Az online tanácsadói szolgáltatásunk, azt jelenti, hogy szakértőink egyéni útvonaltervet készítenek, amely nem csak ezt a kirándulást tartalmazza, hanem mindazokat, mellyel Japánt még jobban megismerheti.

Személyre szabott nyaralása négy egyszerű lépésben

1
 
Kérjen online konzultációs időpontot, vagy töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat!
2
 
Az Ön igényeinek és preferenciáinak véglegesítése
3
 
Átveheti egyéni útvonalát és árajánlatát
4
 
Foglaljon és élvezze az utazást!

Ismerje meg Japánt szakértőinkkel

A Japanspecialist utazási tanácsadó csapat

Anyacégünk a JTB Group, Japán legnagyobb utazási vállalata, több mint 100 éves tapasztalattal az egyik legnagyobb cég a világon. Szenvedélyesen szeretjük ezt a csodálatos országot, hiszen évtizedeket töltöttünk el azzal, hogy kalandos útvonalakat szervezzünk ügyfeleink számára.

Önt is érdekelheti…

Miyajima-sziget
Torii kapu, Miyajima-sziget
Itsukushima-szentély, Miyajima-sziget
Béke Emlékpark, Hirosima
Atombomba-dóm, Hirosima
Miyajima-sziget
Torii kapu, Miyajima-sziget
Itsukushima-szentély, Miyajima-sziget
Béke Emlékpark, Hirosima
Atombomba-dóm, Hirosima
12.5 óra | Egész évben elérhető | Kiindulópont Kiotó

Legyen szemtanúja Hirosima megható történelmi emlékeinek, majd gyönyörködjön a Miyajima-sziget szentélyében és vízen "lebegő" torii kapujában.

Fő látványosságok Itsukushima-szentély, Hirosima Béke Emlékpark, Hirosima Béke Emlékmúzeum, Atombomba-dóm
161.900 Ft  /fő személyenként
Sodródó jég Shiretokóban
Séta az úszó jégtáblákon
Tengeri sas
Sirályok a sodródó jégen
Sodródó jég Shiretokóban
Sodródó jég Shiretokóban
Séta az úszó jégtáblákon
Tengeri sas
Sirályok a sodródó jégen
Sodródó jég Shiretokóban
2 óra | Foglalható február - március | Kiindulópont Utoro

Legyen részese egy exkluzív téli japán kalandnak, és tegyen egy felejthetetlen sétát Shiretoko úszó jégtábláin!

Fő látványosságok Drift Ice Walking, Északi vadvilág, Shiretoko partvidék
25.900 Ft  /fő személyenként
Szamuráj program, Kiotó
Szamuráj program, Kiotó
Szamuráj program, Kiotó
Szamuráj program, Kiotó
Szamuráj program, Kiotó
Szamuráj program, Kiotó
2.5 óra | Egész évben elérhető | Kiindulópont Kiotó

Vegyen részt "időutazásunkon", és pillantson be a szamurájok korába Kiotóban, ahol megismerkedhet többek közt a szamurájok tradícióival és kardtechnikáival.

Fő látványosságok Nézzen meg egy Kenbu-bemutatót, tanulja meg, hogyan kell tartani a japán kardot, és öltsön magára szamuráj ruhát.
35.100 Ft  /fő személyenként